undefined

Az Ironteam Sportegyesület örömmel indítja útjára 2013-ban a rendhagyó és egyedülálló OptiVita Ultrafutó Kupát. A hat versenyből álló kupasorozat az ország hat különböző pontján ad lehetőséget a versenyzésre. A versenyek azonos feltételek mellett, azonos szabályok alkalmazásával kerülnek lebonyolításra, így az eredmények áttekinthetők, illetve összehasonlíthatók a teljes év folyamán. Az OptiVita Ultrafutó Kupa több mint 6 önálló verseny, hiszen az egyes versenyeken elért eredmények összeadódnak. A versenyzők a megtett kilométerek alapján pontokat kapnak, így az év során folyamatosan nyomon követhető rangsor alakul ki a versenyzők között. Az összesített ponttáblázat első három férfi és női helyezettje a kupasorozat befejeztét követően pénzdíjazásban részesül! Az OptiVita Kupa célja kettős: egyrészt egy teljes évet átölelő verseny lehetőséget kíván biztosítani az ultrafutóknak, másrészt a különböző időtávok egyidejű indításával lehetőséget kíván biztosítani azoknak is, akik még csak kacsingatnak az ultrafutás felé.

A versenyek időpontjai, helyszínei és az időtávok
2013. március 9. Székesfehérvár - 1,2,4,6 és 12 órás verseny
2013. június 22. Kecskemét - 1,2,4,6 és 12 órás verseny
2013. július 13. Pécs - 1,2,4,6 és 12 órás verseny
2013. augusztus 10. Szombathely - 1,2,4,6 és 12 órás verseny
2013. szeptember 7-8. Velence - 1,2,4,6,12 és 24 órás verseny
2013. november 3. Győr - 1,2,4 és 6 órás verseny

Az évad tehát egy 6 órás, négy 12 órás és egy 24 órás versenyből áll. Minden versenyen lehetőség van rövidebb számokban való indulásra is, az egyéb versenyeken való részvétel és az aktuális erőnlét szerint. Az egyéni indulók mellett váltók versenyzésére is van mód, a váltók létszáma 2 vagy 4 fő lehet. A vegyes váltók a férfi kategóriában kerülnek majd kiértékelésre. A helyszín- és időpont változás jogát indokolt esetben a verseny szervezői fenntartják.

Pontozás
Az egyéni versenyzők az egyes versenyeken teljesített teljes kilométerek számának megfelelő OptiVita pontot kapnak. Az OptiVita pontokat, így a verseny összetett állását a www.ironteam.hu weboldalon, az OptiVita Ultrafutó Kupa menüjében, az Összetett eredménylista gomb alatt lehet majd nyomon követni. A pontok számát nem csak a minél hosszabb távokon való indulással, hanem a minél több versenyen való részvétellel is lehet növelni, így a végső győzelemért folyó harc reményeink szerint sokáig nyitott marad. A váltók eredményei nem számítanak bele a pontversenybe.

Díjak
Az egyes versenyek önállóan is díjazásra kerülnek, az első három helyezett érmet és a helyi támogatók ajándékát kapja. Az összetett verseny első három női és férfi helyezettje – egyenként minimum 168 OptiVita pont elérése esetén - pénzdíjazásban részesül:

1.hely              150.000,-Ft        
2.hely              100.000,-Ft
3.hely                50.000,-Ft

A kupákat és pénzdíjakat, az év utolsó versenyét követő ünnepélyes banketten vehetik majd át a helyezettek.

Különdíjak
Az egyes versenyeken az alábbi különdíjakért lehet küzdeni:

Félmaraton Premier különdíjat kap az a versenyző, aki a verseny előtt előre jelzi, hogy élete első félmaratonjára készül, és azt a 2 órás versenyszámban teljesíti is.
Maraton Premier különdíjat kap az a versenyző, aki a verseny előtt előre jelzi, hogy élete első maratonjára készül, és azt a 4 órás versenyszámban teljesíti is.
Ultra Premier különdíjat kap az a versenyző, aki a verseny előtt előre jelzi, hogy élete első ultratávjára (min.50 km) készül, s azt a 6 órás versenyszámban teljesíti is.
100/200/300 pont különdíjat kap az a versenyző, aki eléri az adott pontszámot.
Legeredményesebb egyesület különdíjat kap az az egyesület, melynek versenyzői az adott versenyen a legtöbb km-et futják le.(Minden egyesület első 3 versenyzőjének eredménye alapján)
 
Az OptiVita kupa utolsó versenyét követő banketten az alábbi összesített különdíjak kerülnek átadásra:

Legnagyobb egyéni fejlődés különdíjat kapja az a versenyző, aki az első és utolsó versenye között a legnagyobb fejlődést éri el akár táv, akár idő szempontjából.
6-ból 6 különdíjat kap az a versenyző, aki az OptiVita Ultrafutó Kupa mind a 6 rendezvényén sikeresen célba ér.
Master különdíjat kap az a versenyző, aki 600 OptiVita pontot ér el a versenysorozat alatt.
 
A különdíjak az OptiVita Ultrafutó Kupa támogatóinak ajándékai.

Egyéb akciók
A sorozat folyamán, az összetett kupa aktuális éllovasa mindig sárga rajtszámmal versenyez, míg az előző állomás győztese piros rajtszámot fog viselni. Amennyiben ők nem indulnak a kupasorozat következő állomásán, úgy a sárga rajtszámot a ranglista következő helyen álló versenyzője kapja, míg a piros rajtszám az előző állomáson is szereplő legjobb helyezést elért versenyzőjéhez kerül majd. Amennyiben a két rajtszám ugyanazon versenyzőhöz kerülne, úgy a sárga rajtszám élvez majd elsőbbséget.
 
Nevezési díjak
A kupa állomásaira a nevezési díj, minden esetben egységes.

Időtáv

Egyéni  kedvezményes

Egyéni teljes ár

Váltó kedvezményes

Váltó teljes ár

1 óra

2.000 Ft

3.000 Ft

1.500 Ft/fő

2.000 Ft/fő

2 óra

2.000 Ft

3.000 Ft

1.500 Ft/fő

2.000 Ft/fő

4 óra

4.000 Ft

5.000 Ft

2.500 Ft/fő

3.000 Ft/fő

6 óra

6.000 Ft

8.000 Ft

3.500 Ft/fő

4.500 Ft/fő

12 óra

8.000 Ft

10.000 Ft

4.500 Ft/fő

5.500 Ft/fő

24 óra

10.000 Ft

12.000 Ft

5.500 Ft/fő

6.500 Ft/fő


- A kedvezményes ár feltétele, hogy a nevezési díj az adott verseny napját megelőző 60.napig befizetésre kerüljön!
- A váltó nevezési díj a váltóban szereplő tagok fejenként fizetendő díját jelenti!
- A versenyeken mindenki saját felelősségére indul. Az indulás feltétele a megfelelő fizikai felkészültség és egészségügyi állapot.

A nevezési díjakat kérjük az alábbi bankszámlaszámra utalni:
IRONTEAM Szabadidő és Tömegsport Egyesület-Budapest Bank 10102440-09867200-01003006 (Közleményben kérjük a név, a verseny és a versenyszám megadását!)

- A nevezés bármilyen okból történő lemondása esetén nevezési díjat nem áll módunkban visszafizetni. Ilyen esetekben a nevezési díj egy későbbi verseny nevezési díjába kerül beszámításra.

A nevezési díj az alábbiakat tartalmazza
- rajtcsomag
- chipes időmérés
- frissítés
- egyszeri meleg étkezés
- finisher póló
- emléklap

Az OptiVita Ultrafutó Kupa részletes feltételeit, az egyes versenyek kiírását, az eseményekkel kapcsolatos híreket, valamint az egyes állomások eredményeit és az összetett kupa alakulását minden érdeklődő nyomon követheti a www.ironteam.hu honlap Optivitakupa menüjében! Az Ironteam Sportegyesület által szervezett kupasorozat egy független kezdeményezés. Célja, hogy egy szisztematikusan felépülő, jól követhető „Tour-szerű” versenyrendszert hozzunk létre, amely az ország számos területére ellátogat. Ennek köszönhetően egyre többen élvezhetik majd csodálatos környezetben a hazai pálya előnyét, valamint adott régiókban, a rövidebb távok megrendezésével amatőr, ám egyre fejlődő és fejleszthető sportolói tömegbázist hozzunk létre, akik rendezvényeink által ismerhetik majd meg a legyőzhető kihívás fogalmát és élhetik, érezhetik majd át a futás, illetve mozgás örömét!


undefined