Szerzői jogok

Azzal, hogy belép a www.futonaptar.hu weboldal bármelyik részére elfogadja az alábbi feltételeket:
A futonaptar.hu-n található tartalom a domain bírtokosának szellemi tulajdona, aki a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében fenntart minden, az oldal bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot. A tulajdonos előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos az oldal egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, adatszerkezet, struktúra, program stb.) feldolgozása, közzététele és értékesítése.

Amennyiben anyagainkat szeretné közzétenni más oldalon a kívánt részből 500 karaktert másoljon át a saját oldalára, és helyezzen el benne 2db linket. Az elsőt az átvett rész elején ahol hivatkozzon a futonaptar.hu oldalra, ahonnan a részt átvette, majd a beidézett 500 karakter után ismételje meg, hogy „A szöveg folytatása a futonaptar.hu oldalon olvasható”. Így irányítva át az olvasókat az eredeti helyre.
Továbbá írhat nekünk e-mailt is, amiben engedélyt kérhet a tartalmunk átvételére nagyobb részben vagy egészben.

Az oldal tartalmának egyes részeit – kizárólag saját felhasználás céljából – merevlemezére mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a futónaptár.hu részének további felhasználására, nyílvános adatbázisban történő tárolására, megjelenítésére, másoknak letölthetővé tételére.

The SOFTWARE is protected by international treaty provisions.
All Intellectual Property Rights (IPR) remain the property of the Owner.
Copyright (c) 2000-2021

Comments are closed.